Az irracionalitás kora

Az örök kétkedő és valódi bálványdöntögető Nietzsche 1885-ben azt írta: a modern ember minden jellemzőjében van valami rothadást okozó

Az irracionalitás kora

Az örök kétkedő és valódi bálványdöntögető Nietzsche 1885-ben azt írta: a modern ember minden jellemzőjében van valami rothadást okozó. Amit írt, azt sokkal több volt, mint a kulturális hanyatlás egyszerű kifejezése. Nietzsche soha nem bízott a felvilágosodás és modern kor nagy ígéreteiben. És ma, miután több mint egy évszázad telt el, világunk sokkal zavarosabb képet mutat.

A nyugati modernitás radikális bírálói komolyan vitatták a modernitás által saját magára idézett jövendöléseket. Ezek a kritikusok a modernitás fő motívumaként nem az intelligencia, tudás és tudomány által uralt békés világot és a demokrácia és jog uralmát, hanem az európai imperializmust, gyarmatosítást, a gyermekek kihasználását, a kapitalizmust, osztályharcot és zsarnokságot látták. Oswald Spenglertől és Martin Heideggertől, T. S. Eliotit és Michel Foucault-ig számos nyugati entellektüel a romlást és összeomlást látta a „szép új világ” irányadó elveinek. Voltak, akik reménykedtek, hogy ez a nihilizmus legyőzhető. Voltak, akik sosem reménykedtek ebben. Ez a nyugati modernitás paradoxonainak egyike. Egyrészt, aki úgy érzi, hogy szüksége van egy Európa-központú új világnézetre alapozó világ létrehozására, az végtelen magabiztossággal és arroganciával bír.

Másrészt, az értelmiség, tudósok és művészek között a modern világ arroganciájával szemben táplált mély hitvesztés és bizonytalanság uralkodik. Ez a két valóság a XIX. század óta alakítja a modern történelem irányát. Annak ellenére, hogy a nyugati modernitás győztesen került ki ebből a küzdelemből, hatalmas ellentéteket és párhuzamos világokat hozott létre. Ezen ellentétek némelyike barbár és szégyenletes. A világ történelmében még sosem láttunk ekkora vagyonfelhalmozást. Ugyanakkor sosem volt még ekkora szakadék a szegények és gazdagok között. A tudomány és technika hatalmas fejlődést ért el, de nem volt képes betölteni a vallás és a hagyományos erkölcs helyét. A legszekulárisabb nyugati országokban egyre nő az érdeklődés a titkos irodalom, titkok és fantasztikus események iránt. A modern világ szekuláris és tudományos erői nem törődtek a vallásokkal, de már új energiával fordulnak vissza. A felvilágosodás korában az egyént egyszerű áruból a legdrágább ajándék szintjére emelte. De jelenleg ez az egyén a modern élet zavaros és stresszes terhe alatt nyög. Emellett a csoport szerveződés, a társadalomban élés úgy egységei is emelkedőben vannak.

Röviden, az intelligencia és ostobaság is megvan a modern korban. De ellentétben azzal, amit a politikai opportunisták és neocon banditák állítanak, ennek semmi köze az Iszlám vagy más vallásos hit makacsságához. Nem látni a jelenlegi világrend belső ellentmondásait és igazságtalanságait, amelyektől a muszlimok éppúgy szenvednek, mint mások, nem csak egyszerűen rossz, hanem veszélyes is, mert a vadul Iszlám-ellenes és iszlamofób irányzatokat táplálja Nyugaton. Igazolja és normalizálja a rasszizmust és idegengyűlöletet. Eltéríti a mainstream politikát a nyugati országokban. Következésképpen pedig az erőszakos szélsőségességet táplálja a muszlim világban. Mindez a kölcsönös önpusztítás útjára vezet.

Az Iszlámot és a muszlimokat vádolni a modernitás projektjének kudarcáért nem segít legyőzni hiányosságait. A modernitás, mint racionalitás szembeállítása az Iszlámmal, mint irracionalitással nem lehet logikus lépés a muszlim és nyugati hagyományok megértése felé. Saját ideáljainkat hasonlítani mások valóságához önpusztító hozzáállás. Akik az Iszlámot és a muszlimokat tüntetik fel biztonsági problémaként, azok vakok a kor saját problémáira, amelyben élünk. Ugyanez igaz azokra a muszlimokra is, akik megmaradnak saját komfortzónájukban ahelyett, hogy nyíltan szembenéznének saját problémáikkal. A nyugatot vagy a modernitást vádolni mindenért, ami elromlott a muszlim világban semmiben nem különbözik az Európa-központú Iszlám-üldözéstől. A ragaszkodás a saját értékeinkhez minden hitbéli hagyomány nélkülözhetetlen feltétele. De nem lehet kifogás a kritikus gondolkodás és a világra való nyitottság hiányára. Épp ellenkezőleg, a Kegyes Korán arra biztat, hogy használjuk az eszünket a világ megértésében, és változtassuk érthető és erényes lakhellyé, ahol kiállunk az igazság és igazságosság mellett.

A racionalitás és irracionalitás továbbra is egymás mellett fog létezni a világban, jobbra-balra lökve egymást, arra kényszerítve minket, hogy létfontosságú döntéseket hozzunk. A kérdés az, hogy adunk-e esélyt a racionalitásnak, hogy az erény, szeretet és irgalom útján vezessen minket.



Még több hír