Súlyos következményekkel jár Jeruzsálem státuszának megváltoztatása

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök Necip Rezak maláj miniszterelnökkel,Al-Baji Kaid Asz-Szinszi tunéziai köztársasági elnökkel és Haszan Ruhani iráni köztársasági elnökkel tárgyalt az USA azon döntéséről,hogy Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának

Súlyos következményekkel jár Jeruzsálem státuszának megváltoztatása

Erdoğan köztársasági elnök a tárgyalások során elmondta: ez a döntés meg fogja akasztani a közel-keleti békefolyamatot.

A köztársasági elnöki hivatal forrásaiból származó tájékoztatás szerint Erdoğan köztársasági elnök hangsúlyozta: a térség békéjének és egyensúlyának záloga az 1967-es határokkal, Kelet-Jeruzsálem fővárossal létrejövő független, Palesztin állam.

Erdoğan köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi közösség elutasította Izrael 1980-as, Jeruzsálem annektálására vonatkozó döntését, valamint a muszlimok számára is szent helynek számító Jeruzsálem kérdése igen érzékeny pont az Iszlám világ számára.

A tárgyalások során kifejezésre juttatták, hogy Jeruzsálem státuszának bármiféle megváltoztatására tett kísérlet magára vonja az Iszlám világ ellenérzését, és kedvezőtlen hatással van az egyensúlyra és békére.

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök a vezetőkkel folytatott tárgyalásokon azt is bejelentette, hogy az Iszlám Együttműködés Tanácsának soros elnökeként december 13-án rendkívüli csúcstalálkozót hívnak össze Isztambulban.



Még több hír