Július 15-én a török nemzet legendát írt

A világ történelmében talán először fordult elő, hogy egy nemzet minden vallási vagy politikai meggyőződést, minden társadalmi réteget képviselő tagjainak összefogásával győzte le az ellenük forduló puccsistákat.

darbe girişimi ve sonrası1.jpg
A nemzet indulója
A nemzet indulója

Utcákon vagyunk a demokrácia védelméért! 

A világ történelmében talán először fordult elő, hogy egy nemzet minden vallási vagy politikai meggyőződést, minden társadalmi réteget képviselő tagjainak összefogásával győzte le az ellenük forduló puccsistákat.

Az állam tankjait és fegyvereit polgárai ellen fordító, az állam harci repülőgépeivel az állampolgárokat bombázó, katonai egyenruhába öltözött árulók az állam polgáraival találták magukat szemben.

Július 15-én a török nemzet legendát írt: „Az én országomra, az én zászlómra, az én választott köztársasági elnökömre, az én parlamentemre és tagjaira, egységünkre és összefogásunkra, vallási hitünkre, életmódunkra ne merjetek kezet emelni!”

A haza 246 fiának, akik ennek érdekében az életüket áldozták, lelke nyugodjon békében, vére ne maradjon megbosszulatlanul.

Az árulók hálózata a július 16-án reggelre tervezett aljas tervére fény derült, így már július 15-én este végrehajtották, csapást zúdítva a török nemzetre.

Az árulók tervéről értesülve maga Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök figyelmeztette a népet a televíziós képernyőkön át.

A köztársasági elnök és Binali Yıldırım miniszterelnök felhívására az ország minden táján az emberek az utcákra özönlöttek, és szembeszálltak a puccsistákkal.

A felkeléssel kapcsolatos első jelek július 15-én, az esti órákban a Török Fegyveres Erők ankarai főparancsnokságán történt megmozdulásokból váltak nyilvánvalóvá.

A főparancsnokságról fegyverek zaja hallatszott, és egy helikopterből tüzet nyitottak az épületen kívül tartózkodókra.

Ankara egén órákon át harci repülők cikáztak.

A harci gépekről és katonai helikopterekről számos kulcsfontosságú épületre nyitottak tüzet, több helyszínt bombáztak, tankokkal támadtak az emberekre.

A török parlament épületét, a Török Fegyveres Erők központját, a nemzeti hírszerzés (MIT) központját, az ankarai rendőrkapitányság épületét és a rohamrendőrség központját is órákon keresztül bombázták.

A Török Fegyveres Erők parancsnokát, Hulusi Akar tábornokot egy csapatnyi áruló puccsista túszul ejtette.

Az úgynevezett hadiállapotra vonatkozó határozat szövegét Hulusi Akar tábornok nem volt hajlandó aláírni, hiába próbálták fojtogatással kényszeríteni a puccsisták. Ezért a szöveget a Török Fegyveres Erők hivatalos weboldalán tették közzé.

A közlemény azt állította, hogy a hadsereg átvette az ország vezetését.

Ugyanekkor Isztanbulban a Boszporusz és a Fatih Sultan Mehmet hidat, valamint az Atatürk repülőteret katonai csoportok zárták le.

Ezekben az órákban egy csoport katona a TRT székházát is megszállta.

Az erőszakkal behatoló katonák a TRT épületében is terrort terjesztettek, az ügyeletben lévő személyzetet megfenyegették.

Fegyverrel kényszerítették a dolgozókat arra, hogy a puccsal kapcsolatos hamis tájékoztatójukat élő adásban beolvassák.

Azonban Törökország minden táján az állampolgárok százezrei vonultak az utcákra, kezükben zászlókkal, hogy reagáljanak a puccskísérletre.

A valódi parancsnokok felhívást intéztek a puccskísérletben résztvevő árulókhoz, hogy térjenek vissza állomáshelyeikre.

A nemzet támogatásával a TRT épületében a puccsisták egy részét őrizetbe vették, más részük hátra sem nézve elmenekült. Az adás rövid időn belül visszatért a megszokott rendhez.

A MIT egy idő után bejelentette, hogy a puccskísérletet leverték.

Reggel a Török Fegyveres Erők főparancsnokát, Hulusi Akar tábornokot, akiről addig nem volt hír, egy akció keretében kiszabadították.

Eközben a puccsot megkísérlő katonák által a megszállt Főparancsnokság kommunikációs rendszerén keresztül az őket támogató egységeknek küldött, katonai hatalomátvételre vonatkozó utasítása is napvilágot látott.

Az utasítást július 15-én, török idő szerint 15:22-kor, 3 oldalon, 20 pontban továbbították. Eszerint a vezetést török idő szerint 03:00-kor tervezték átvenni, 06:00-tól pedig kijárási tilalmat terveztek hirdetni.

A Főparancsnokság egységeitől a Török Fegyveres Erők kommunikációs rendszerén keresztül küldött állítólagos katonai hatalomátvételre vonatkozó rendeletet „az ország politikai tanácsának vezetője, Mehmet Partikoç tábornok, és Cemil Turhan őrnagy személyzeti vezető” írta alá.

A tájékoztatóban az áll, hogy a Haditanács vezetősége hadi törvényszékeket nevez ki, és a kinevezett személyzet listáját további úgynevezett kinevezési határozatok tartalmazzák.

De miért július 15-ének éjszakáján került sor az áruló kísérletre?

A nagy titokban létrehozott áruló terv úgy lepleződött le, hogy egy hazaszerető katona felhívta a rendőrséget, és bejelentette, hogy a katonák a hajnali órákban kivonulnak állomáshelyükről, és mészárlást fognak végrehajtani a katonai hatalomátvétel érdekében.

A FETÖ csoportja, miután tervük idő előtt lelepleződött, pánikba esett, és a tervezettnél korábban életbe léptette a megszállásra vonatkozó tervét.

Az árulók a tervezettnél 8 órával korábban kivonultak állomáshelyükről, azonban a rendőrség, az 1. Hadtest parancsnoksága, és Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök határozott kiállása miatt a demokráciát védő népakarat határozott ellenállásába ütköztek.

A puccsista Semih Terzi tábornok az különleges erők parancsnokságát próbálta elfoglalni, azonban az itteni szárnysegéd rálőtt, és megölte őt.

A szárnysegéd a Terzi tábornokot kísérő katonák kezétől hősi halált halt.

A különleges erők parancsnokságát elfoglalni próbáló, őrizetbe vett majd előzetes letartóztatásba helyezett egyes katonák azt állították, hogy a köztársasági elnöki hivatal testőrszázadából fegyverezték fel őket.

Az őrizetbe vett katonák vallomásában az is szerepelt, hogy július 15-én hadgyakorlat ürügyével a köztársasági elnöki hivatal testőrszázadához vitték őket, ahol a katonáknak álcaruhákat, fegyvert és lőszert osztottak ki.

A Török Fegyveres Erők köreibe beszivárgott FETÖ-tag tisztek egy csoportja által elindított puccskísérletet a nép segítségével mintegy 22 órán belül sikerült ellenőrzés alá vonni.

Két dolog vált bizonyossá:

Az első: a nép soha nem fogja megengedni, hogy bárki is akaratának útjába álljon.

A második: az állampolgárokat és választott parlamentjüket bombázók soha nem érdemelhetik meg a „török katona” nevet...

 


Még több hír