Gyerekeket utasítottak ki a ciprusi görögök

Egyre durvábban a ciprusi görög kormány által a ciprusi törökök ellen alkalmazott embargó intézkedései.

Gyerekeket utasítottak ki a ciprusi görögök

A görögök hátrányos megkülönböztető intézkedéseiből ezúttal a gyerekeknek is kijut.

Az Észak-ciprusi Török Köztársaságban (KKTC) április 23-án ünnepelt Nemzeti Függetlenség és Gyermekek Napja rendezvényeire a görög rész Larnaka repülőterére érkező szerb küldöttséget nem engedték be az országba.

Miután megtudták, hogy a gyerekek az Észak-ciprusi Török Köztársaságba akarnak menni, 24 órán át fogva tartották őket a repülőtéren, majd pedig kiutasították az országból.

Az intézkedés heves reakciókat váltott ki a KKTC-ben.

Özdemir Berova oktatási miniszter érthetetlennek nevezte a gyerekek ellen alkalmazott intézkedést.

„Rendkívül elszomorodva láttuk, hogy így bánnak a gyermekekkel. Egy örömteli fesztiválon akart néptáncbemutatót tartani ez a gyermekcsoport, és a gyermekek közötti testvéri kapcsolatot megerősíteni, erre megakadályozták, hogy részt vegyenek a rendezvényen, bűnözőkként kezelték őket, és az emberi jogokat semmibe véve kiutasították az országból” - mondta a miniszter.

Berova miniszter azt is hozzátette: a gyermekcsoportot egy másik alkalommal Isztambulon keresztül el fogják vinni a KKTC-be, és mindenképpen vendégül fogják látni őket.

Barış Burcu, a KKTC köztársasági elnöki hivatalának szóvivője kijelentette:

„Nem lehet elfogadható indoka és emberileg lehetséges magyarázata annak, ha embargót alkalmaznak egy gyermekfesztiválra érkező gyerekcsoport ellen.”



Még több hír