Három angol-német párharc a nyolcaddöntőben

A címvédő Real Madrid az Ajaxszal, míg az előző szezonban döntős Liverpool a Bayern Münchennel került össze a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében

1108721
Három angol-német párharc a nyolcaddöntőben

A csoportgyőzteseket hétfőn Nyonban a csoportmásodikokkal sorsolták össze úgy, hogy azonos nemzetbeliek és a korábban ugyanabban a négyesben szereplő együttesek nem kerülhettek össze.
    A nyolc párharcból az egyaránt ötszörös győztes Liverpool és a Bayern küzdelme tűnik előzetesen talán a legkiélezettebbnek. Az angol csapat trénere a német Jürgen Klopp, aki korábban a Bayern nagy hazai riválisát, a Borussia Dortmundot irányította - többek között a két együttes 2013-as BL-döntőjében is, melyet a müncheniek nyertek meg.
    A sorsolás szeszélye folytán mindhárom 16 közé került német együttes angol ellenfelet kapott: a Schalke a Manchester Cityvel, míg a Borussia Dortmund a Tottenham Hotspurrel találkozik majd.
    A párharcok közül kiemelkedik még az egyik nagy favoritnak tartott Juventusnak az Európa Liga-címvédő Atlético Madrid elleni csatája.
    A nyolcaddöntő első mérkőzéseit február 12-13-án és 19-20-án rendezik, a visszavágókra március 5-6-án és 12-13-án kerül majd sor.
    A sorozat döntőjének június 1-én Madrid, az Atlético stadionja ad otthont.
    
    Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő:
    ------------------------------
    1. mérkőzések:
    február 12. kedd:
Manchester United (angol)-Paris Saint-Germain (francia)
AS Roma (olasz)-FC Porto (portugál)
    február 13., szerda:
Tottenham Hotspur (angol)-Borussia Dortmund (német)
Ajax (holland)-Real Madrid (címvédő, spanyol)
    február 19., kedd:
Olympique Lyon (francia)-FC Barcelona (spanyol)
Liverpool (angol)-Bayern München (német)
    február 20., szerda:
Atlético Madrid (spanyol)-Juventus (olasz)
FC Schalke 04 (német)-Manchester City (angol)

Forrás: MTI

   



Még több hír