Beiktatták hivatalába Nicolás Maduro venezuelai elnököt

A heves nemzetközi tiltakozások ellenére beiktatták hivatalába csütörtökön Nicolás Maduro venezuelai elnököt, aki ezzel immár második hatéves államfői mandátumát kezdte meg.

Beiktatták hivatalába Nicolás Maduro venezuelai elnököt

 

A 2015-ben megválasztott ellenzéki többségű, de hatalmától megfosztott parlament helyett a szocialista államfő a legfelsőbb bíróságon tette le az esküt 2019-től 2025-ig szóló hivatalai idejére.

Maduro fogadalmat tett arra, hogy alázatosan, munkás elnökként fogja kormányozni országát. Azzal vádolta az Egyesült Államokat és a vele szövetséges kormányaikat, hogy több mint húsz éve manipulációs kampányt folytatnak a venezuelai forradalom lejáratására. Szavai szerint országa az imperializmus világháborújának középpontjában áll.

Több ország is megszakította diplomáciai kapcsolatát Venezuelával

Madurót tavaly májusban választották ismét egy vitatott voksolásban, amelynek eredményét a legtöbb állam, nemzetközi szervezet és a venezuelai ellenzék sem ismeri el. A venezuelai elnököt szocialista szövetségesei, Nicaragua, Bolívia és Kuba támogatja. Miguel Díaz-Canel kubai, Evo Morales bolíviai és Daniel Ortega nicaraguai elnök részt is vett Maduro beiktatási ceremóniáján a külföldi vendégek sorában.

Helyszíni beszámolók szerint szokatlanul csendesek voltak Caracas utcái, amelyeken észrevehetően fokozták a biztonsági erők jelenlétét a többi között fegyveres ellenőrzőpontokkal.

Mario Abdo Benítez paraguayi elnök csütörtökön bejelentette, hogy országa azonnali hatállyal megszakítja diplomáciai kapcsolatait Venezuelával. A paraguayi államfő emellett elrendelte Paraguay caracasi nagykövetségének bezáratását és a diplomáciai személyzet visszahívását. Peru szintén visszahívta caracasi diplomáciai képviselete ügyvivőjét a venezuelai elnök újbóli, törvénytelen beiktatása ellen tiltakozva.

Nicolás Maduro venezuelai elnök nem demokratikus választási eredmények alapján kezdi meg második elnöki ciklusát  – hangsúlyozta csütörtökön az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, és felszólított a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok helyreállításá a a dél-amerikai országban.

Federica Mogherini hangsúlyozta, hogy a májusi választások nem voltak sem szabadok, sem tisztességesek, az eredmények minden hitelességet nélkülöztek, s sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Maduro ennek ellenére csütörtökön mégis megkezdhette második hatéves mandátumát. A főképviselő nyomatékosan felszólította az elnököt, hogy tartsa tiszteletben a nemzetgyűlés függetlenségét, engedje szabadon a politikai foglyokat, érvényesítse a jogállamiság elvét, garantálja az emberi és a szabadságjogokat, illetve haladéktalanul gondoskodjon a lakosság legégetőbb szükségleteinek kielégítéséről.

Az Egyesült Államok nem ismeri el Maduro beiktatását

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hatalombitorlónak nevezte Madurót. Az Egyesült Államok nem ismeri el Maduro beiktatását, s folytatni fogja nyomásgyakorlását a dél-amerikai ország hatóságaira – írta John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója Twitter-üzenetében.

Az Amerikai Államok Szervezete (OAS) csütörtöki rendkívüli ülésén határozatot fogadott el, amelyben törvénytelennek nevezte Maduro második hivatali idejét. A nyilatkozatot 19 szavazattal fogadták el hat ellenszavazat, nyolc tartózkodás és egy távollét mellett.

Nicolás Maduro venezuelai elnök második hivatali mandátumának megkezdése ellen emelt szót egy tucat latin- amerikai ország pénteken, hangsúlyozva, hogy szerintük a tavalyi venezuelai elnökválasztás törvénytelen volt. A 14 országot tömörítő úgynevezett limai csoport közleményben hangsúlyozta, hogy nem ismerik el Maduro újabb elnökségét. A dokumentumban egyúttal felszólították a venezuelai elnököt arra, hogy mondjon le, majd írjanak ki új választásokat, ami a limai csoport szerint az egyetlen útja a demokrácia visszaállításának a dél-amerikai országban.

A venezuelai elnököt májusban választották újra, méghozzá úgy, hogy 0 beszámolók szerint –  élelmiszer- és gyógyszerhiány, hiperinfláció, erőszak, vagy éppen áramszünetek jellemzik a venezuelai mindennapokat.

MTI



Még több hír