Utazás és önismeret

Az utazás megtanít arra, hogy túllépjünk a saját énünkön, és megnyíljunk mások felé. Felismerjük, hogy bár mint egyének, felelősek vagyunk a tetteinkért, de nem vagyunk egyedül a világban.

Utazás és önismeret

Miközben muszlimok milliói az egész világról elindulnak a mekkai zarándoklatra, a világ egyik legnagyobb közös vallási tevékenységére, fontos emlékeznünk arra, hogy mit jelent az utazás, és hogyan segít abban, hogy elgondolkodjunk e világi utazásunkon.

Az útra kelésnek több kulcseleme is van. Az első, hogy tudjuk, hová tartunk, vagyis ismerjük az úticélunkat. A második, hogy felkészüljünk rá: tudjuk, hogyan juthatunk oda, és mire lesz szükségünk az úton. Minden utazás magányos és közös tevékenység is egyben. Ezért gondosan kell megválasztanunk az útitársainkat. Olyan emberek legyenek, akik segítik, nem pedig hátráltatják az utazásunkat. A szó valódi értelmében társak legyenek: akikben megbízunk, és akik az út végéig velünk maradnak.

Mindehhez számos intellektuális és spirituális tulajdonságra van szükség, melyek nélkül az utazás nem lehet teljes. Tiszta elmére és lelkiismeretre van szükség, hogy a helyes úton haladjunk. Az utazás során kalauzaink az intelligencia, bölcsesség és erény. Intellektuális és erkölcsi irány nélkül az utazás nem vihet jobb helyre. A hit, türelem és bizalom ugyanilyen fontosak, mivel ezek készítenek fel az út nehézségeire. Igen, az úton örömökre és megpróbáltatásokra is fel kell készülnünk. Senki nem ígérheti, hogy az útnak nem lesznek nehéz szakaszai. Ezek az utazás velejárói, és segítenek abban, hogy minden pillanatban megőrizzük az éberségünket.

Utazzunk akár a világ távoli tájaira, a szülőfalunkba vagy a Holdra, minden utazás belső énünket próbálja felfedezni. A spirituális utazás során minden külső út befelé tart, és megmutatja, hogy kik vagyunk, és mit csinálunk ebben a világban. Olyan ez, mint egy utazás az utazásban: az élet egy utazás, de a jelentésének keresése is egy utazás. Az, hogy milyen sikeresek leszünk az önmagunk felfedezésére irányuló utazásban, az út során hozott döntésektől függ.

Utazás közben fontos a megfelelő sebesség megválasztása. Ha túl lassan megyünk, és túl sokat időzünk lényegtelen helyeken, az csak időpocsékolás. Hiszen az élet rövid, és a legtöbbet kell kihoznunk minden pillanatból. Az sem jó döntés, ha túl gyorsan megyünk, mert elmulaszthatjuk az út áldásait. Kényelmes tempóban kell haladnunk, ha szükséges, felgyorsítani, aztán pedig megállni, és élvezni a csodálatos látnivalókat.

Az utazás lelkünk felfedezésének folyamata, de egyben reakció is a minket körülvevő külső valóságra. Nem szabad elfelejtenünk, hogy lesz eső és napsütés, hideg és meleg, vihar és szellő is az utunkon. A nehézségek és kétségbeesés időszakát a könnyebbség és remény fogja követni. Az utazás egyetlen pillanatát, sem rosszat, sem jót nem szabad önmagában abszolútnak tekintenünk. El fog múlni, és az út újabb lehetőségeket fog kínálni. Elménknek és szívünknek az út ritmusával és eseményeivel összhangban kell működnie. A Nap lenyugszik, de csak azért, hogy másnap hajnalban újra felkeljen.

Az utazás végső célja az, hogy felfedezzük a jelentést a forma mögött, elérjük a lényegi, maradandó valóságot a mulandó világ ideiglenes képein és vágyain túl. Amikor meredek emelkedővel, sziklaszirtekkel vagy szívmelengető oázissal kerülünk szembe, meg kell őriznünk kapcsolatunkat az igazsággal, mely utazásunkat jelentéssel és céllal tölti meg. Csak így kerülhetjük el, hogy elszomorítsanak vagy figyelmünket elvonják az út kellemetlen meglepetései és kísértései.

Az utazás megtanít arra, hogy túllépjünk a saját énünkön, és megnyíljunk mások felé. Felismerjük, hogy bár mint egyének, felelősek vagyunk a tetteinkért, de nem vagyunk egyedül a világban. Vannak utastársaink is, akik azonos cél felé haladnak. Társainkká választhatjuk őket, beszélhetünk velük, tanulhatunk tőlük, segíthetünk nekik, hogy végeredményben önmagunkat segítsük a kedvesség cselekedeteivel. Ha odafordulunk másokhoz, azzal saját magunkat gazdagítjuk.

Az utazás azonban nemcsak kétirányú út az egyén és a másik ember között. Annak a mögöttes tartalomnak a felfedezése is, ami fenntartja a kapcsolatot az egyén és a másik ember között. Ez a mögöttes tartalom nem más, mind a minden valóság mögött rejlő valóság. Ebből merítjük a csodálat érzését, amely által az életet képesek vagyunk ajándéknak látni. Emiatt érezzük magunkat hálásnak mindenért, amink van. Ahogy Shabistari mondta: „A zarándok utazása két lépés, és nem több. Az egyik, amivel túllép saját énjén, a másik, amellyel közelebb lép a Baráthoz.”

A Kegyes Korán egy gyönyörű fohászban foglalja össze mindezt: „És Nálad van minden utazás vége” (Korán, 2:285). Az elménkkel és szívünkkel tett utazás is csodákkal, kegyelemmel és fohásszal teli.

Milyen csodálatos ajándék úton lenni, felfedezni az út csodálatos áldásait, hogy kik vagyunk, és hogy hová kellene tartanunk!



Még több hír