Kétezer éves szobrokat találtak Aydınban

Az aydıni Germencikben 34 éve folyó Magnesia antik város ásatásain hat, mintegy 2.000 éves szobrot találtak.

1022413
Kétezer éves szobrokat találtak Aydınban

Germencik Ortaklar negyedében, a Prof. Dr. Orhan Bingöl vezetésével folyó ásatásokon fontos leleteket találtak.

Bingöl elmondta, hogy a görög-római kor egyik fontos Artemisz-szentélyében folyó ásatás során 4 női, egy férfi és egy ismeretlen nemű szobrot találtak.

Rámutatott, hogy a szobrokat azonos helyen találták:

„Tudjuk, hogy a németek által 1891-1893 között végzett ásatások során egy helyen 5 szobrot találtak. Mi ennél többet találtunk. Sőt, 2016-ban ugyanazon a helyen, egy másik részen találtunk egy további szobrot is. Egy helyszínen összesen 7 szobor volt. Hogy mi volt a hely funkciója, azt még nem tudjuk” - mondta.

Hozzátette, hogy a szobrok igen jó állapotban maradtak meg, ami nagyon figyelemreméltó:

„Kettő a fejével együtt maradt meg. Kettőnek a feje azért nem maradt meg, mert egy falmélyedésben voltak elhelyezve, a fejeket a szobroktól külön helyezték el, ezeket még nem találtuk meg. Vagyis idén, annak ellenére, hogy meglehetős idő van még az ásatások végéig, nagyon is kielégítő leletekre akadtunk” - mondta.

 



Még több hír