Globális Perspektíva (47)

A nyugati kutatók részint az imperializmussal kapcsolatos, részint az egzotikusnak tartott keleti társadalmak politikai, társadalmi, kulturális, vallási, etnikai, antropológiai és hasonló területen végzett kutatásait orientalizmus néven nevezik. A fogalom a keleti társadalmakra kívülről, s nem aktív entitásként, hanem passzív tárgyként tekintő megközelítése miatt negatív jelentéstartalmat is hordoz.

Az ankarai Yıldırım Beyazıt Egyetem Politikatudományi Karának dékánja, Prof. Dr. Kudret BÜLBÜL elemzése a témában...

Az orientalisták kutatásai nem vesztették jelentőségüket a mai világban. De nagyrészt formát változtattak. A korábbiaktól ellentétben nincs szükség arra, hogy a nyugati kutatók a kutatási területüknek tartott keletre utazzanak. Ma már inkább azt akarják, hogy a keleti országok kutatói kutatásaikat vagy tudásukat a nyugati országokban személyes előadásaikon osszák meg.

200 éves gyászos történetünk

A nyugati civilizációt nem eléggé ellenző országok, mint Törökország vagy Japán már 200 éve küldenek a nyugatra kutatókat, szakembereket, diákokat, tudósokat vagy hivatalnokokat. Ma is számos afrikai, balkáni, közel- és távol-keleti vagy latin-amerikai ország is hasonlóan viselkedik. Ezek az országok nemcsak az egyetemekről, hanem szinte minden minisztériumból, hivatalból, oktatási, tudományos vagy kulturális céllal küldenek képviselőket nyugatra. Azért, hogy a nyugat helyzetét, a tudományt és technológiát a helyszínen tanulmányozhassák, s a szükségeseket saját országukban is meghonosítsák, anyagi forrásaikból számos más szorongató kiadás előtt erre költenek. De elérhetik-e ezt a célt? Annak ellenére, hogy 200 éve küldenek embereket nyugatra tanulni, mégsem váltak olyanná, mint a nyugat. Egyetemi éveimben egy tanárom azt mondta: „A japánok a nyugati tudománnyal és technológiával tértek haza, a mieink meg költőként.” A 200 éves szomorú történetet, hogy aki nyugatra megy, az elveszik nyugaton, Sezai Karakoç „Mese” című versében, egy 7 gyerekes apa történetében is nagyon jól elmondja.

A hazáért dolgozni nyugaton

Azok a diákok, tudósok, kutatók vagy tisztviselők, akiket számos keleti országból azért küldenek nyugatra, hogy az ott szerzett tudást és munkamódszereket majd saját országuk fejlődésének szolgálatába állítsák, sajnos nagy részben nem térnek vissza országukba. Ha felmérjük a küldő országok egyetemeit és hivatalait, egyértelművé válik ez a helyzet.

Azok a diákok, tudósok, kutatók vagy tisztviselők, akiket számos keleti országból küldenek nyugatra, különösen a társadalomtudományok területén nem a fogadó országra, hanem a saját országukra vonatkozó témákat kutatják. Mindig ezt a szomorú képet látom, ha a nyugaton kutató vagy Törökországba visszatért tudósokkal találkozom.

Nem a saját országa érdekében nyugat-szakértő, hanem a nyugat érdekében Törökország-szakértő

A nyugaton kívüli társadalmak képviselői tanulni mennek nyugatra, különböző okokból főként a saját országukra vonatkozó témákat kutatják, s céljuktól nagyon is eltérő, néha éppen ellentétes eredményt érnek el. Ebben a helyzetben a küldő országok a saját forrásaikkal a saját készleteiket juttatják el a nyugatnak. Az oda menők nem a nyugatra vonatkozó témákban kutatnak, hanem saját országukra vonatkozót, s így hazatérve nem töltenek be semmilyen hiányosságot a küldő országban. Mivel a saját országukat kutatják, a nyugat szükségleteit töltik be, olyan témákban válnak szakértőkké, amelyekre a nyugatnak van szüksége. Ha Törökországot hozom fel példának, annak ellenére, hogy 200 éve küldünk embereket, Törökország rendkívül kevés a Németország-, Egyesült Államok-, vagy Franciaország-szakértő. Ezzel ellentétben rengeteg nyugaton a török forrásokból képzett Törökország-szakértő. Míg nehéz Törökországban a nyugati országokat ismerő szakértőt találni, a Törökországot érintő témákban a nyugati rádiók, tévék, újságok vagy weboldalak hemzsegnek a Törökország-szakértőktől.

A nyugaton kívüli társadalmakból nyugatra menők saját országaik emberi jogi kihágásait, etnikai problémáit, kisebbségi ügyeit, stratégiai témáit, vallási mozgalmait kutatják, így nincs már szükség a nyugati tudósok által végzett orientalista kutatásokra. Mert az, hogy egy nyugati kutató megtanulja egy keleti ország nyelvét, s a társadalmak közötti különbségek ismeretében egy keleti témát kutasson, sokkal több pénzbe és időbe kerül. De a nyugati nézőponttal bíró, saját országuk pénzén nyugatra menő, s az ottani elmélettel és módszerekkel kutatást végző munka idő és pénz szempontjából is sokkal praktikusabb. A saját országuk pénzén nyugatra menő, s a nyugat szükségleteit jelentő területeken kutatást végző emberek kiképzése olyan szakértőkké, akikre a nyugatnak szüksége van, nagyon bölcs megközelítés. Nem olyan durva kísérlet, mint elsőre tűnik, hanem nagyon is kifinomult módszer.

Vajon a probléma csak a fogadó országokból fakad? A jövő héten szólok arról, hogy a nyugat számára végzett munka a saját országaikban a kutatók elvesztéséről, önmaguk orientalizálásáról a jövő héten szólok. De már most előre bocsátom: a probléma nemcsak a fogadó országokból származik, sőt, a probléma kisebb része fakad a nyugati országokból.

Az ankarai Yıldırım Beyazıt Egyetem Politikatudományi Karának dékánja, Prof. Dr. Kudret BÜLBÜL elemzését ismertettük a témában...