Napirendi Elemzés 40

Can Acun, a SETA ( Politikai, Gazdasági és Társadalmi Kutatások Alapítványa ) kutatójának elemzése.

Napirendi Elemzés 40

Az fontos küszöb, hogy az elmúlt napokban napirenden tartott idlíbi kérdés megoldására irányuló törekvéseket vitatták meg Szocsiban, és megállapodás is született. Az is fontos, hogy a 3,5 millió civil lakossággal rendelkező várost megvédik a rezsim támadásaitól. Törökország törekvései és határozott állásfoglalása eredményre jutott, és az megakadályozta a szíriai Idlíb elleni offenzívát, amely nyugtalanítja a világot.

A török-orosz megállapodás keretében demilitarizált ütközőövezetet hoznak létre Idlíbben a kormánycsapatokat és a lázadókat elválasztó, 15-20 kilométer hosszú zónában. Azzal összefüggésben, mind a felkelők, mind a kormányerők kivonják a nehézfegyvereket az övezetből, és a terrorszervezetektől tisztítják meg a térséget. Ráadásul a stratégiai jelentőségű Latakiát és Damaszkuszt Aleppóval összekötő M4 és M5 utat is ismét nyitják a polgári forgalom számára. Bár megállapodás született Törökország és Oroszország között Szocsiban, akadályokba ütközhetnek  az alkalmazás során. Az Oroszország által vállalt részek előtt álló legnagyobb probléma az iráni támogatást élvező síita milíciák, hiszen Irán nem képviseltette magát Szocsiban, az problémát jelenthet a Szocsiban megkötött megállapodás alkalmazása számára. Jóllehet Irán és az Aszad-rezsim hivatalosan közölte, hogy támogatja a Szocsi városában kötött megállapodást, mind Irán mind az Aszad-rezsim a maximalista megközelítést alkalmazza Idlíbben. Oroszországnak rá kell vennie az iráni támogatást élvező síita milíciákat arra, hogy a megállapodást alkalmazzák a térségben. Miután megállapodás született Szocsiban, a kormányerők időnként zavaró támadásokat intéztek a felkelők ellenőrzése alatt álló régiók ellen Idlíbben, és a rezsim nem vonta ki az ütközőövezetnél állomásoztatott csapatokat, az nyilvánosságra hozza, hogy nehézségek várnak Oroszországra.   

Törökország számára problémát jelenthetnek a régióban lévő szereplők, ha nem közelednek az együttműködéshez. A Nemzeti Felszabadítási Front, amely a legnagyobb katonai erő İdlíbben, és élvezi a török támogatást is, közzétette, hogy a Szocsiban aláírt megállapodás sikeréhez készen áll az együttműködésre Törökországgal, de nem bízik meg Oroszországban, Iránban és az Aszad-rezsimben. A térségben működő radikális szervezetek is akadályt gördíthetnek a Szocsiban született megállapodás alkalmazása elé. Azokat két fő kategóriába sorolhatjuk. Az első kategóriában a Hajat Tahrir al-Sam, a második kategóriában pedig különböző méretű radikális csoportok szerepelnek. Várhatóan a Hajat Tahrir al-Sam további erőfeszítéseket tenne, hogy rokonszenvet ébresszen iránta az idlíbi polgári lakosságban. Ugyanakkor a Hajat Tahrir al-Sam saját ideológiai következményeivel kiegyensúlyozott politikát próbál folytatni a mérsékelt ellenzék és Törökország között. Ennélfogva az is fontos, hogy a  Hajat Tahrir al-Sam nyilatkozatot adott ki a Szocsiban aláírt megállapodásról. A megállapodás alkalmazása érdekében a Hajat Tahrir al-Samot rá lehet venni, hogy hagyja el a demilitarizált ütközőövezetet. Pedig a magát vallás védőjének valló Hurras ad-Din vagy radikálisabb szervezetek, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak az al-Kaidával, nyíltan közölték, hogy elutasítják a Szocsiban aláírt megállapodást. Azzal összefüggésben Törökország a vele együttműködő csoportok részvételével teheti meg a szükséges lépéseket a radikális csoportok ellen. Törökország Szíria jelentős részét tisztította meg az ILIÁ és a PKK/YPG terrorszervezettől, már a Szocsiban aláírt megállapodás keretében sor került Idlíbre, és a nemzetérdekek alapján Idlíb térségét is közép vagy hosszú távon tisztíthatja meg a terrorista elemektől. A térség egy új győzelmi pont lehet e küzdelemben, amelyet Törökország vívott a terror ellen.



Még több hír