Miért győzött Erdoğan?

Erdoğan és az AK Parti a 2002 óta felmutatott kiemelkedő eredményei miatt őrzi meg népszerűségét Törökországban.

Miért győzött Erdoğan?

A török szavazók június 24-én kritikus fontosságú választásokon járultak az urnákhoz. A részvételi arány magas volt, 80 százalék felett. Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök a szavazatok 52,5%-át szerezte meg újraválasztására. Mintegy 10 millióval többen szavaztak rá, mint a második helyezetre. Az AK Parti szintén nagy győzelmet aratott, 42,5%-kal. A Népszövetség, amely az AK Partiból és a Nemzeti Mozgalom Pártjából (MHP) állt, kényelmes többséget szerzett a parlamentben.

Az eredmények azt mutatják, hogy az emberek továbbra is megbíznak Erdoğanban és pártjában. Ugyanennyire fontos, hogy az új elnöki rendszert is támogatják. Így Erdoğant választották az elnöki rendszer első elnökévé. Az erősen versenyszellemű választáson Erdoğan hatékony kampányt folytatott, és megőrizte népszerűségét. Az ellenzéki pártok is szereztek pontokat, de nem sikerült felülmúlniuk Erdoğan állandó népszerűségét a török politikában. A 16 éve, 13 választási és népszavazási győzelemmel hatalmon lévő Erdoğan több mint 20%-kal több szavazatot kapott, mint legközelebbi versenytársa. Ezt egyetlen élő politikai személyiség sem múlja felül a világon. Nagyon sokat mond nemcsak politikai zsenialitásáról, de a török társadalom szociálpolitikai valóságáról is, amit sok külső szemlélő nem képes megérteni.

Erdoğan és az AK Parti a 2002 óta felmutatott kiemelkedő eredményei miatt őrzi meg népszerűségét Törökországban. A szavazók nagy többsége elégedett Erdoğan vezetésével, és úgy tartja, hogy megerősítette a török gazdaságot, rugalmasabb és átfogóbb politikai rendszert hozott létre, és változatosabb hátterű embereket emelt be a gazdaság, politika és társadalmi mobilizáció területeire. Erdoğan sikerének titka az, hogy mindig az embereket tette az első helyre. A pártpolitika és identitáspolitika véget nem érő vitái mögött Erdoğan fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy alacsony és közepes jövedelmű családok millióinak életszínvonalát javítsa, és az oktatásba, egészségügybe, infrastruktúrába, utakba, repülőterekbe és lakhatásba fektetett be. Olyan szociális alapelveket vezetett be, amelyek egyaránt szolgálták a városi és vidéki közösségeket az egész országban.

Erdoğan sikere nemcsak a szolgálati politikáról szól. Az ország társadalmi és politikai terét változatos identitások előtt nyitotta meg, mint például a vallási személyiségek, kurdok, aleviták és nem muszlim kisebbségek, mint a zsidók vagy a görög ortodox közösség, örmények vagy asszírok. Megszüntette a kurd nyelv tilalmát, s a kurdok, mint a többi kisebbség is, szabadon kifejezhetik magukat. Megnyílt előttük az út a vertikális és horizontális társadalmi mobilitás előtt. Valójában Erdoğan soraiban számos kurd személyiség van. Szoros kapcsolatot tart fenn a társadalom minden szegmensével, beleértve a kurdokat is. Egyértelmű különbséget téve a kurdok és a PKK terrorszervezet között, megszabadította őket a terrorszervezet elnyomásától és zűrzavarától, amelyet kizárólag a saját fennmaradása érdekel, nem pedig a kurd nép érdekei.

A külpolitikában tágította Törökország nemzetközi horizontját, és olyan változatos régiókba ért el, mint Afrika, Ázsia és Latin-Amerika. A külpolitikát nem zéró összegű játszmának látja: a NATO-tagság és az EU-tagjelöltség nem akadályozza meg Törökországot abban, hogy a világ más részei iránt is elkötelezze magát. Sőt, a 360°-os külpolitika Törökország szükséglete a határain túli zűrzavaros világban. Törökország erőfeszítései az elnyomottak megsegítésére világszerte visszhangot keltettek, milliók támogatását szerezve meg a muszlim világban és máshol is. Erdoğan kiállása a globális igazságosságért, amit „A világ több, mint öt!” szlogenjével foglal össze, zavarhat egyes hatalmi központokat, de a jelenlegi világrend egyik alapvető problémáját célozza meg. Nem meglepő hát, hogy a választási győzelmet nemcsak Törökországban, hanem Palesztinában, Szomáliában, Mianmarban, Afganisztánban, Pakisztánban, Közép-Ázsiában, a Balkánon és számos más helyen is ünnepelték. Az ellenzéknek el kell kezdenie felelősséget vállalni hiányosságaikért. Az elmúlt 16 évben Erdoğan a katonaság feletti polgári ellenőrzést szorgalmazta, s aláásta a török állam számos önjelölt gyámját. Jelenleg a politikai hatalomhoz vezető egyetlen út Törökországban a választásokon aratott győzelem. Erdoğan vállalta ezt a kihívást, és győzött. Az ellenzéki pártoknak keményebben kell dolgozniuk, és jobban oda kell figyelniük a török szavazókra, kívül merészkedve a identitáspolitkát és rágalomhadjáratokat jelentő komfortzónájukon.

Az elmúlt hetek bővelkedtek a török választásokkal kapcsolatos félretájékoztatásban is. A nyugati média egy része politikai aktivistaként viselkedett, ahelyett, hogy a tényekről tudósított volna. Mint eddig mindig, az Erdoğan bukását előrevetítő jóslataik ismét hamisnak bizonyultak. Szelektív tudósításaik egyértelmű célja a tájékozódók félreinformálása és manipulálása volt, de egyik taktikájuk sem vált be. Mindez komolyan megkérdőjelezi hitelességüket. S ami még rosszabb, egyértelműen képtelenek megérteni Törökország társadalmi és politikai dinamikáját. Ez a választás újabb lecke számukra.

Egyes külső megfigyelők azért nem látták előre Erdoğan győzelmét, mert nem megbízható információforrásokra hagyatkoztak, olyan marginális csoportoktól vagy személyektől, akik elfogult nézőponton álltak, vagy a nyugati fővárosokban, zárt ajtók mögött jutottak következtetésekre Törökország kapcsán. Ezek az önjelölt „Törökország-szakértők” még alapvető képességekkel sem rendelkeznek semmiféle elemzés végrehajtására Törökország kapcsán. A június 24-i parlamenti és elnökválasztás nemcsak Erdoğanról szólt, hanem az ellenzékről is. Az eredmény egyértelmű. Ahogy Törökország egy új korszakba lép a parlamenti rendszerrel, a stabilitás és jólét szigete marad egy problémás régióban.



Még több hír