Olvassunk-e nyáron?

Nem szeretem az úgynevezett nyári olvasmány-listákat, mert aláássák az olvasás értékét és komolyságát. A „könnyű olvasmányok” számomra ellenszegülnek a szerzővel és az olvasóval is. Ahelyett, hogy a könyvolvasást hobbiként vagy időtöltésként kezelnénk, meghívásnak kellene tekintenünk arra, hogy megismerkedjünk azokkal a gondolatokkal, fogalmakkal, érzésekkel és álmokkal, amelyeket a jó írók bemutatnak nekünk.

Az olvasás komoly dolog. Akár szakácskönyvet olvasunk, akár Platónt, beengedjük a szerzőt és a könyvet szellemi világunkba. Megismerjük, kedveljük, nem kedveljük, elfogadjuk vagy bíráljuk elképzeléseiket és fogalmaikat. Bármi is a végeredmény, elfogadjuk meghívásukat egy intellektuális utazásra. Az, hogy mennyire gazdagító, lehangoló vagy kiábrándító lesz ez az utazás, nemcsak a könyvön múlik, hanem azon is, hogy milyen lelki és szellemi állapotban vagyunk, amikor olvassuk.

Az olvasás az elme és a szív cselekedete is. Az elménkkel olvasunk, de ugyanakkor érzéseinkkel és érzelmeinkkel is. Ha a kozmológiáról szóló könyvet olvasunk. Intellektuális és érzelmi hátterünkkel reagálunk fő gondolataira és elméleteire. A könyvek formálják a gondolkodásunkat, de ugyanakkor mi is alakítjuk a könyveket azzal, ahogy reagálunk rájuk.

Egy jó könyv olvasása örömet és megnyugvást jelenthet. Lehetnek, akik jó szabadidős tevékenységnek tartják. Semmi gond azzal, ha azért olvasunk, hogy elménket pihentessük, lelkünket megnyugtassuk. De aki komolyan veszi az olvasást, azt többet nyerhet belőle egyszerű pihenésnél. Az a koncepció, hogy a szabadidőnkben kellene olvasnunk, azonban igazán téves.

Az olvasás, ha megfelelően és intelligens módon végzik. Táplálja az elmét és a lelket. Ezért fontos tudni, hogy mit olvassunk, és hogyan olvassunk. Minden egyes könyv egy utazás akkor is, amikor a szerző megírja, és akkor is, amikor az olvasó elolvassa. Ha jó eredményre akarunk jutni, komolyan kell vennünk ezt az utazást. Egy könyv hatására nevethetünk, sírhatunk vagy elgondolkodhatunk. Ha nagyobb, evilági utazásunk kontextusába helyezzük, ez mind nagyon komoly dolog.

Az olvasáshoz önfegyelem és koncentráció szükséges. Ez nem azt jelenti, hogy egy hatalmas könyvtárban kell kutatnunk, vagy egy magányos irodába visszavonulva kell olvasnunk. A könyvtárban időzni rendkívül kellemes élmény. Ha csak a könyvek címeit nézegetjük, már az is rengeteg lehetőséget nyithat meg elménkben. Mivel manapság nagyon könnyű könyvekhez hozzáférni, a saját ritmusunkban olvashatunk. És, természetesen, olvashatunk bárhol. Nincs szükség másra, csak mentális fegyelemre és koncentrációra.

Persze, ez nyilvánvalóan nem könnyű feladat egy olyan korban, amikor hangok és főcímek milliói bombáznak minket. És ami még rosszabb, elvárják tőlünk, hogy úgy reagáljunk a kommunikáció modern világa és a közösségi média „azonnali üzeneteire”, ahogy azok jönnek: röviden, gyorsan, figyelemfelkeltően, sekélyesen, agresszíven, invazívan. Minden hírt úgy hoznak létre, hogy azonnal továbblépjünk a következőre: azonnali létrehozás, azonnali fogyasztás, mélység nélkül.

Ez még fontosabbá teszi magát az olvasást. Azért kell olvasnunk, hogy a tudásunk bővüljön, megértésünk mélyüljön, nem pedig azért, hogy kitöltsük az időt. Ezért igenis fontos, hogy mit olvasunk és hogyan olvassuk.

De az olvasás nem korlátozódik a könyvek (vagy manapság a képernyők) olvasására. Magába foglal más létállapotokat is, mint a természet, a vizuális művészetek és a zene. Ahogy egy könyv sok mindent elmond, úgy a természet is beszél hozzánk. Ha van fülünk a hallásra és szemünk a látásra, a természet alapvető leckét adhat nekünk a szépségről, egyensúlyról és harmóniáról. A műalkotások kifinomult érzelmeket válthatnak ki belőlünk, hogy a formán túllépve elérjük a tartalmat. Sokkterápia által is tanítanak dolgokat. A zene azok mentora lehet, akik meg akarják tapasztalni a szavakon túl rejlő jelentést. Ezek mind az olvasás különböző formái küldetésünk során, hogy megismerjük és lehelyezzük magunkat az élőlények hatalmas láncolatában.

Az olvasás elengedhetetlen ahhoz, hogy felfedjük a különböző formában érkező jelentést. Az az igazság és jelentés, ami a könyvek olvasása, a művészet vagy a természet által fedetik fel előttünk, a felfogás olyan ajtóit nyitja meg, és olyan változatos világok felfedezésére hív, amelyeket másként nem ismerhetnénk. De, mivel minden felfedezés egyben önmagunk felfedezése is, belső megértésre teszünk szert a dolgokról és helyükről a létezés világában. Minden erőfeszítéssel, mellyel a dolgok jelentését próbáljuk felfedezni, saját magunkat fedezzük fel.

Ez a megközelítés mélyen gyökerezik a muszlim hagyományban. Az első kinyilatkoztatás, amely Mohammed Prófétának küldetett, úgy hangzott: „Ikra!”, ami arabul azt jelenti: olvass, és azt is: recitálj. Ez arra utal, hogy szent könyvként kell olvasnunk a Kegyes Koránt, de általa meg kell próbálnunk betekintést is nyerni a dolgok belső természetébe. A Korán arra hívja az embereket, hogy olvassák a jeleket saját lelkükben és a világmindenségben, hogy ezáltal jobb emberekké válhassanak, intelligenciájukat és jó tulajdonságaikat használva. Akik nem ilyen értelemben olvasnak, azok nem képesek teljes potenciáljukat megélni, és teljes emberi lényekké válni.

Olvasnunk kell, hogy tudásunkat bővítsük, horizontunkat szélesítsük, és új világokat fedezzünk fel. Ez egyetlen következtetésre vezet: azt olvassuk, ami lényeges és maradandó. A divatos olvasmányok jönnek és mennek. Ne vesztegessük időnket és szennyezzük be elménket ezekkel! Olvassuk azokat a szerzőket és könyveket, amelyek az emberi gondolkodást formálták, az átlagoson túl kényszerítették a képzelőerőt, és arra sarkalltak, hogy jobb és intelligensebb lényekké váljunk. Olvassuk Platónt és Arisztotelészt, és ne hallgassunk azokra, akik azzal jönnek, hogy ezek „nehéz olvasmányok”. Olvassuk Marcus Aureliust, hogy láthassuk, a filozófus-király hogyan küzd az ideálokkal és realitással, az elvekkel és tényekkel – ugyanaz a kihívás, amellyel nekünk is különböző szinten meg kell birkóznunk minden egyes nap. Olvassuk Szent Ágostont, hogy megérthessük, hogyan kezeli egy elsőrendű elme a hit és józan ész kérdéseit.

Olvassuk T. S. Eliotot és C. S. Lewis, hogy értelmezni tudjuk modern korunk nehézségeit. Időzzünk el komolyan Al-Farabi, Avicenna, Ibn Rusd, Ghazali, Suhrawardi, Mulla Sadra és más muszlim gondolkodók műveivel, hogy lássuk, hogyan képes értelmezni a hívő elme a világot anélkül, hogy feláldozná akár Istenbe vetett hitét, akár az emberi értelmet és szabadságot. Bízzuk szívünket és elménket Rúmira és Al-Arabira, hogy a csodák, a szeretet és irgalom helyeire kalauzoljanak. Forduljunk Ibn Dzsubairhoz, Ibn Battutához és más muszlim utazókhoz, hogy megismerjük, hogyan alakították ki a muszlimok a globális világ fogalmát jóval a globalizáció előtt. Merüljünk el Hafiz, Szádi, Khayyam, Attarm Yunus Emre, Baki, Fuzuli és más költők időtlen költészetében, akik az isteni és emberi szeretetről, utazásról és társaságról dalolnak.

Ezt a listát bővíthetnénk a világ nagy hagyományköreinek alkotásaival, beleértve az indiai és kínai civilizációt is. Bármilyen széles és tágas hálót vetünk is ki, a jelentőségteljes olvasás kulcsa, hogy azt olvassuk, ami lényeges, és fegyelmezetten tegyük. Akár nyáron, akár télen, otthon vagy útközben, olvassunk, hogy felfedezzük a jeleket a horizonton és saját magunkban.