A civilizációk pusztulása

Minden újabb felfedezéssel megnyilvánul az azték, inka, maja és egyéb civilizációk által elért haladás szintje. A régészeti ásatások és leletek alapján végzett kutatások minket, ezen civilizációk mai örököseit is csodálattal töltenek el.

A civilizációk pusztulása

A civilizációk pusztulása

Minden újabb felfedezéssel megnyilvánul az azték, inka, maja és egyéb civilizációk által elért haladás szintje. A régészeti ásatások és leletek alapján végzett kutatások minket, ezen civilizációk mai örököseit is csodálattal töltenek el.

A mérnöki, csillagászati vagy orvosi tudományok terén elért fejlettségük szinte hihetetlen. Az élet számos pontján olyan szintre jutottak el, amit még ma sem értünk el. A matematika, geometria vagy csillagászat területén még a mai tudósokat is csodálatba ejtő szintre jutottak.

Az űrre, galaxisokra, az égitestek helyére és pályájára vonatkozó tudásukat csak a mai technológia szintjén álló eszközökkel lehet reprodukálni. Egyelőre el sem tudjuk képzelni, hogy évezredekkel ezelőtt hogyan juthattak erre a szintre.

A tudósok vizsgálódását képező másik kérdés az, hogy vajon hogyan semmisültek meg ezek a hatalmas civilizációk.

Erre vonatkozóan egyelőre nincsen biztos tudásunk. Egy elmélet szerint tömeges haláleseteket okozó betegségek végeztek velük.

Más elméletek szerint pusztító háborúk okozták ezeknek a civilizációknak a végét.

A második elmélet hihetőbbnek tűnik, és bizonyítékok is vannak rá.

Ha áttekintjük az emberiség történelmét az elmúlt 200 évben, még bizonyosabbak lehetünk ezen elmélet igazságában.

A tőke és vagyon megoszlása, sok millió ember I. és II. Világháborúban bekövetkezett halála is fényt vethet a kérdésre. Ám sajnos az emberiség figyelmen kívül hagyja mindazokat a katasztrófákat, amelyeket elődeiknek is át kellett élniük, és nem tanul a hatalmas pusztulásból.

Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy a fegyverkereskedők a világ minden táját beutazzák, még a legvalószínűtlenebb helyen is felbukkannak.

Azok az országok, amelyek nemrég még az „emberiség javáért” és hasonló magasztos célokért nyújtottak segítő kezet, egy pillanat alatt a terrorizmus támogatóivá válhatnak.

Egy segélyszervezet, amely az egyik pillanatban még világszerte vallásra, felekezetre vagy államformára való tekintet nélkül nyújt segítséget a rászorulóknak, egy pillanat alatt ördögivé válhat.

Például egy gyilkost, aki egy domináns kultúrához tartozó embert megöl, azonnal terroristának bélyegeznek. Viszont ha ugyanezen domináns kultúra egy tagja öldökölni kezd az istenszolgálat végeztével a mecsetből kilépők között, nem nézve, hogy időst, gyereket vagy nőt mészárol-e le, az csak egy „magányos gyilkos”.

És ugyanezek a domináns kultúrát képviselők tízmilliárd dollárokért adnak el fegyvert egy addig terroristának bélyegzett országnak, majd leveszik a terrorlistáról.

A világ legnyugalmasabb, addig még a kereskedelem által sem igen érintett helyei egy pillanat alatt a terrorizmus fészkeivé válnak.

Vagy ha egy független ország nem hajt fejet a kényszer előtt, városaikat és szigeteiket egy pillanat alatt a terrorizmus fészkeinek bélyegzik. Ennek legszembetűnőbb példája a Fülöp-szigetek.

Világszerte, északtól délig mindenhol fegyvereket halmoznak fel. Versengenek a legkifinomultabb, leghalálosabb fegyverek felhalmozásában. A technológiában és a kezükben lévő tőkében bízva tűztengerré változtatják a világot.

Mi pedig úgy nézzük ezt az egészet, mintha egy számítógépes játékot néznénk, és nem teszünk semmit, nem vagyunk képesek semmit tenni.

Egyre gyorsabb léptekkel haladuk az evilági apokalipszis felé.

Amikor a tudósok mesterséges intelligenciát alkotnak, az emberben felmerül a kérdés: jelenthet-e problémát az emberiség számára, ha a robotok átveszik a hatalmat?

Ez az eshetőség szinte teljesen lehetetlen. A jelenlegi és az elkövetkező évszázadokban elképzelhető technológiával lehetetlen ilyen lendületet adni a mesterséges agynak. Akárhogy is, a szabad akarattal és intelligenciával rendelkező emberek hozhatják el civilizációnk végét. Vagyis talán a saját végzetünket készítjük elő.

Igen, ma az inkák, a maják civilizációjának csúcsát jelentő állapothoz közelítünk. A genetikában és biológiában megdöntünk minden elképzelhető határt. Ám ahelyett, hogy ezt a sikert egy összetartóbb világ kialakítására használnánk fel, saját fajunkat irtjuk, pusztítjuk és nyomjuk el vele.

Ma a világ országainak csupán egyetlen év alatt fegyverkezésre fordított kiadásával meg lehetne szüntetni az éhezést és szegénységet a világon.

Az inkák, aztékok, maják és más civilizációk alapítóinak génjeit hordozzuk. Az ő leszármazottaik vagyunk.

Még ha számos területen nem is értük el őseink szintjét, sajnos sikerült mohóságunk és önzésünk által civilizációnkat gyilkológéppé változtatnunk.

És azt hiszem, az évezredekkel ezelőtti civilizációkat alapító őseink is feláldozták civilizációjukat a saját telhetetlenségük és önzésük oltárán.

Hiszen az ő génjein és a mi génjeink ugyanazok...



Még több hír